Zongora négykezes találkozó Barcson

Somogyi zongoraszakos növendékek mérettették meg magukat a héten Barcson. A tavaszi találkozók sorában most a négykezes produkciók kapták a főszerepet.

Minden évben zsűri elé állnak Barcson a klasszikus zongora szakirányon tanuló legjobbak. Egyik évben a Varró Margit nevét viselő szóló produkciókat minősítik a városban, a következőben a négykezeseket. Ebben az évben a XV. Somogy Megyei Négykezes Zongora Találkozóra érkeztek a növendékek. Hét zeneiskola fogadta el a meghívást, 14 felkészítővel 36 gyermek 17 produkciója csendült fel.
A zsűriben helyet foglaló Megyimóreczné Schmidt Ildikó, a Pécsi Művészeti Gimnázium és a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Kar zongoraművész-tanára, Iván Katalin, a Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára ismét kiemelkedően magas színvonalúnak nevezte az előadások sorát.
A barcsi növendékek is szépen szerepeltek, tudtuk meg a házigazda Vikár Béla Művészeti Iskola igazgatójától. Tóth Krisztina elmondta, bronz és ezüst minősítéseket szereztek a helyi növendékek.

1. korcsoportban Brusszelné Petrákovics Ilona növendékei közül a Henézi Alida – Horváth Léna, valamint a Horváth Léna- Varga Csenge Boglárka párosok bronz értékelést kaptak.
8. korcsoportban, a tanár diák kategóriában, az öt induló közül ezüst minősítést vehetett át két barcsi páros. Ódor Lotti – Brusszelné Petrákovics Ilona, és Vidák Natasa – Nagyné Németh Henriette.
Szintén ebben a kategóriában egy kiemelt arany minősítést osztott ki a zsűri. A barcsi Tóth Krisztina és kaposvári növendéke, Bóna-Lukács Aisa részére.

Aisa egy hatkezes produkcióban is résztvett Berzsán Gáborral, és Ütő Izabellával, és ez is arany minősítést ért el. Ők mindhárman Tóth Krisztina növendékei, így a tanári különdíjak egyikét is Tóth Krisztina vehette át.
A zsűri még egy kiemelt arany minősítést osztott ki, azt nagyatádi indulók kapták, Csordás Lili és Radák Hédi. Felkészítőjük Ágh Lászlóné – Horváth Petronella pedig szintén tanári különdíjban részesült.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!