Barcsi Hírek



hirdetés

Hírkereső

Keresett kifejezés(ek)
  bármely szó minden szó
Keresési időszak

A gazdahitel futamideje három évre nõ
Idén szeptembertõl tovább bõvülnek a gazdahitellel kapcsolatos lehetõségek Somogyban is. Az ügyleteknél a korábbi két évben maximalizált futamidõ 3 évre hosszabbodik, valamint elegendõ lesz az ingatlanfedezet. Az igénybe vehetõ hitel összege legalább 1 millió forint, legfeljebb 15 millió forint lehet, amellyel kizárólag mezõgazdasági termék elõállítása finanszírozható, de a hitel felhasználható lesz beruházások megvalósításához és forgóeszköz beszerzéshez is - közölte Varga Gábor, a megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal fõigazgatója.  2010.08.25. (17:02)

A nyár utolsó vakációja a strandon
A nyár utolsó vakációjára hívja a kikapcsolódni vágyókat a barcsi Gyógyfürdõ. Augusztus 28-án, szombaton, 9 órától kezdõdnek a programok a fürdõ területén, strandröplabda és lábtenisz bajnoksággal, 11 órától pedig a gyermekeké a fõszerep, akik játékos vízi vetélkedõkön és kézmûves foglalkozásokon vehetnek részt. Ismét készíthetnek csuhébabát, kipróbálhatják a gyöngyvasalást, mozaikkép készítést és az origamit, a nap végén pedig könnyûzenei mûsorral várják a nagyérdemût.  2010.08.25. (17:01)

Hét képzés a TIT-nél
Szeptember elsõ hetében kezdõdik a tanítás a Barcsi TIT Alapítványi Középiskolában is, ahol összesen hét képzés indul az idei, immár 11. tanévben. Az intézményben jelentkezõ diákok érettségit adó gimnáziumi és számos OKJ-s szakmai képzések közül választhatnak õsztõl, mint például irodai asszisztens, számítógép szerelõ és karbantartó, vállalkozói ügyintézõ, gyermekotthoni asszisztens, gazdasági informatikus, és szociális asszisztens.
 2010.08.25. (17:01)

" Teret a vidéknek" fesztivál Pécsett
Szeptember 10. és 12. között rendezik meg Pécsett a Teret a Vidéknek Fesztivált. A rendezvényen szakmai, kulturális, és családi programok várják a vidék témájára fogékonyakat - és persze a Hungarikum Falu is kitelepül. Pénteken a megyeháza dísztermében nemzetközi és hazai szakmai közönség osztja meg egymással a jó példákat, bevált vidékfejlesztési gyakorlatokat, projekteket a vonatkozó mûhelykonferencia során. Közben a téren faházak és standok várják vendégeiket, a Hungarikum Falu mellett Ökopiac, Mesterségek Tere, Borvidékek Ut... [+] 2010.08.25. (17:01)

Megújult a tabi szociális központ
Megújult a tabi szociális otthon. Több mint negyvenmilliót költött a megyei önkormányzat tagintézmények korszerûsítésére. A fejlesztést uniós forrásból valósították meg. A projekt keretében a korábban a fogyatékos személyek ellátását biztosító épület kialakított tetõterében helyeztek el pszichiátriai betegeket, ezáltal a kastélyépületben ellátottak zsúfolt életkörülményei is megszûnnek. Továbbá kialakítottak egy speciális ellátási igényû pszichiátriai gondozottakat ellátó részleget is. A beruházást Gelencsér Attila... [+] 2010.08.25. (17:00)

Razzia a vásárcsarnoknál
Illegális árusokra csaptak le a rendõrök szerdán Pécsett a vásárcsarnok mellett, mintegy 20 ember bukott le. Összehangolt razziát tartottak rendõrök, közterület-felügyelõk, a Pécs Holding Zrt. és Pécs Polgármesteri Hivatala munkatársai szerdán délelõtt a Vásárcsarnoknál. Az akciót azért rendelték el, mert nap, mint nap, számos lakossági panasz érkezett az itt illegálisan árusítókkal kapcsolatban. Nem csak a miatt, mert illegálisan, engedély nélkül árulnak, nem csak azért, mert az áruk eredetét sem tudják igazolni, de a miatt is, m... [+] 2010.08.25. (17:00)

Rátóti Zoltán a Csiky igazgatója
Rátóti Zoltán lett a kaposvári Csiky Gergely Színház új igazgatója, döntött a somogyi megyeszékhely közgyûlése tegnap esti rendkívüli ülésén. A képviselõtestület döntése egyezik a szakmai bizottság javaslatával. A közhasznú nonprofit kft.-ként mûködõ színház ügyvezetõ igazgatójának megbízatása szeptember 1-tõl 2014. december 31-ig szól. A Nemzeti Színház tagja - 2006-tól a Zala megyei Magyarföld polgármestere - az áprilisban váratlanul elhunyt Schwajda György direktort követi a kaposvári színház élén. A pályázati kiír... [+] 2010.08.25. (16:59)

Elfolyt milliók a DRV Zrt.-nél
Megszüntette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. a Dél-Dunántúli Regionális Vízmû Zrt. (DRV) igazgatóságát, annak feladatait a vezérigazgató veszi át. Felmerült ugyanis annak a gyanúja, hogy a szolgáltató közüzemi díjainak kiszabása során törvénytelenségek történtek, és az ezek révén befolyt összegeket az igazgatóság saját végkielégítésére és prémiumokra költötte el. Az intézkedéstõl hatékonyabb döntéshozatalt és olcsóbb mûködét remélnek. A társaságnál a cég élére júniusban kinevezett új vezérigazgató átvilág... [+] 2010.08.25. (16:58)

Évnyitó ebédlõben és sportcsarnokban
Barcson még csak készülnek az oktatási intézmények aulái, így azokban a ballagások tarthatók majd csak meg, a tanévnyitók még nem. A Deák Ferenc Általános Iskolában a sportcsarnok lesz az elsõ találkozó helyszíne szeptember elsején, az Arany János Általános iskolában az ebédlõ.
A deákos diákok augusztus 27-én és 28-án vásárolhatják meg tankönyveiket, míg az Arany János Általános iskolában augusztus 28-án lesz a tankönyvárusítás.
 2010.08.24. (17:38)

Hárman a polgármesterjelöltségért Barcson
A Fidesz helyi szervezete és a Civil Összefogás Barcsért Egyesület egy-egy polgármester jelöltje után, tegnap még egy fõ jelezte indulását. Váray Károly, a HÍD televíziónak nyilatkozott szándékáról és elképzeléseirõl. Így, amennyiben mindenki megszerzi a jelöléshez szükséges kopogtató cédulát, eddigi ismereteink szerint Karvalics Ottó, Szemere Márta és Váray Károly lesz a helyi televízió vendége a választást megelõzõ utolsó csütörtökön, a polgármesterjelöltek vitáján.
 2010.08.24. (17:34)

Vasemberek bizonyítása huszadszor is
Jubileumi triatlonbajnokságot rendeztek hétvégén Nagyatádon. Az ExtremeMan Országos Hosszú távú Triatlonbajnokságon több mint 1000-en vágtak neki a távoknak, ahol 3800 méter úszást, 180 km kerékpározást és a maratoni távot, vagyis 42 kilométer futást kellett teljesíteniük az indulóknak. A gyékényesi rajtnál már hajnalban gyülekeztek a 20-dik ExtremeMan Országos Hosszútávú Triatlonbajnokság résztvevõi. A ködös reggelen minden idõk legtöbb egyéni és váltó versenyzõje melegített a rajt elõtti percekben. Köztük négy barcsi is, a... [+] 2010.08.24. (17:32)

Balesetek hétvégéje után sebességmérõ hétköznapok
TISPOL akció keretében, a megye útjain, három napos sebességellenõrzés indult. Mint megtudtuk azért, mert a balesetek közel 50%-át gyorshajtás okozza. Az ünnepi hosszú hétvégén is több baleset történt. 15 alkalommal riasztották a somogyi tûzoltókat. 6-szor, közúti balesethez vonultak a lánglovagok. Szombaton, Barcson két személyautó ütközött, egy személyt feszítõ-vágó segítségével szabadítottak ki. Nagyatádon szintén két autó szaladt egymásba, az útra üzemanyag folyt, amit a helyi tûzoltók távolítottak el.
 2010.08.24. (17:26)

Balaton átúszás harmadszorra
Többszöri halasztás után augusztus 28-án, szombaton pótolhatják az idei Balaton-átúszást. Az idõjárás függvénye, hogy meg tudják-e tartani a szervezõk a népszerû szabadidõs sporteseményt. Amennyiben a csütörtöki meteorológiai adatok kedvezõek lesznek, úgy 2010-ben sem marad el a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres erõpróba. Múlt hétvégén mindenesetre telt ház volt a strandokon, a második idõpont alkalmával, de ekkor sem indították el a futamot.
 2010.08.24. (17:26)

1500 hektár szántón pusztult ki a vetés Somogy megyében
Teljesen kipusztult a növényállomány 1500 hektárnyi szántón Somogy megyében a rendkívüli, gyakran özönvízszerû esõzések és árvizek miatt kialakult tartós ár- és belvíz miatt - közölte a Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal fõigazgatója. Legnagyobb mértékben, 1130 hektáron a kukorica vetések károsodtak, ezt követte 225 hektáron a búza, és 185 hektáron a napraforgó. A kárenyhítõ juttatás iránti kérelmeket a jogosultak 2010. október 20-ig nyújthatják be.  2010.08.24. (17:25)

Elkészült a Zrínyi napok végleges programterve
Szeptember 7-én kedden este kezdõdik Szigetváron a hõsi keresztnél a Várbaráti Kör megemlékezésével a Zrinyi napok rendezvénysorozat, mely részeként másnap Kegyeleti megemlékezések lesznek a Horváth Márk téren, a Zrínyi téren és a Várban. Szeptember 11.-én szombaton, „Fegyvert, s bátor szívet! címmel- XVI. századi hagyományõrzõk nemzetközi találkozója és bemutatója" lesz, magyar, szlovák, cseh, horvát és német csapatok részvételével a Várban , délután pedig a hagyományõrzõk felvonulnak a városban. A napot az un. Zr... [+] 2010.08.24. (17:25)


<<<     [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11]     >>>

Barcsi Hírmagazin 2010. szeptember 6.
Megtekintés >
Új mozgási lehetőség Barcson, - hölgyeknek
Megtekintés >
Indít képviselő jelölteket Barcson is a JOBBIK
Megtekintés >
Vízi túrázás szabályai
Megtekintés >
Adomány a Barcsi Mentő Alapítványnak
Megtekintés >






... milyen változásokat hoz, hogy nem lesz önálló képviselõje a drávaszentesi és a somogytarnócai településrészeknek?

Minden megváltozik, csökken a településrészek önállósága.
A világon semmi sem változik.
Eddig is testületek irányították a településrészeket.
A lényeg, hogy legyen önálló költségvetési keretük.
[korábbi szavazások]
Vélemény