|
Hírkereső
Juniális a Szociális Szolgáltató Központban
Alapítványi Nyílt nap várta az érdeklõdõket a Barcsi Szociális Központban szombaton. A juniálison kulturális mûsor, színes programok szórakoztatták a jelenlévõket az intézmény területén és a közelben lévõ BSC pályán.
2010.06.12. (16:47) Vízimentõ tábor gyerekeknek a Balatonon
Balatoni vízimentõ táborba hívja a 14 évnél fiatalabb gyerekeket a Vízimentõk Magyarországi Szakszolgálata. A szakemberek fontosnak tartják, hogy a fiatalok minél korábban megismerkedjenek a vizek veszélyeivel, illetve azzal, hogy mit tegyenek, ha bajba kerülnek, és hogyan tudnak segíteni bajbajutott társaikon. Az egy hét alatt emellett búvárkodás, sportvetélkedõk és kézmûves foglalkozások is várják a résztvevõket.
2010.06.12. (16:46) Vakáció és táborozás
Pénteken befejezõdött a tanév az oktatási intézményekben. Barcson is több ezer diák kezdi, kezdte meg a nyári szünetet. Az iskolások több táborozási lehetõség közül választhatnak, a környéken és az ország más vidékére is szerveznek kreatív, hasznos elfoglaltságot adó, ugyanakkor kikapcsolódást nyújtó táborokat az iskolák, de napközis táborok is indulnak majd a szünidõben.
2010.06.12. (16:22) Barcsi rendõrök a gátakon
Hazatértek azok a barcsi rendõrök, akik az árvíz sújtotta magyarországi területeken teljesítettek... [+] 2010.06.11. (16:07) Leesett a fémek ára
A nyári idõszak uborkaszezonnak számít a fémkereskedõk számára, ilyenkor egyre alacsonyabbá válik a felvásárolható fémek ára. Barcsi vállalkozók ebben felelõsnek látják az új fémtörvényt is, amely a fémkereskedelmi üg... [+] 2010.06.11. (16:03) Fotópályázaton Barcs
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség meghirdette vándorkiállítással egybekötött nyílt regionális fotópályázatát, melynek célja, hogy a profi és amatõr fotósok lencséjén keresztül mûvészi módon bemutat... [+] 2010.06.11. (16:02) Közoktatási tapasztalatcsere
Folytatódik a „Barcsi Kistérség fejlesztési és együttmûködési kapacitásainak megerõsítése" program keretein belül megrendezendõ partnerségi rendezvénysorozat. Ezúttal a „Közoktatás" témakörében érk... [+] 2010.06.11. (16:02) Állatútlevéllel a határon
Aki a házi kedvencét magával viszi külföldi útjára, idõben gondoskodjon az állatútlevél kiváltásáról, mert ennek meglétét az unión be... [+] 2010.06.10. (17:48) Nagy víz mellett hajózhatunk a Dráván
Bár jelenleg is magasan van a Dráva, mégsem szünetel a sétahajózás a folyón. Torma József az üzemeltetõ Dráva Tours vezetõje elmondta: a turisták öt típusú, változó idõtartamú utazás közül választhatnak, melyek közül a legrövidebb két óra, a leghosszabb két napos. A barcsi vízmércén csütörtökön délután 76 centimétert mértek a szakemberek, a Dráva hõmérséklete ugyanekkor 19 fokos volt.
2010.06.10. (17:22) Svéd testvérmegyénk látogat Somogyba
Három napos látogatást tesz Somogyban a Svéd testvérmegyénk, Västernorrland küldöttsége. A két testvérmegye áttekinti az együttmûködését, illetve megemlékezik az elmúlt 20 évrõl. A programok végén, szombaton Dél-Somogyba is ellátogat a delegáció. Délelõtt a horvát nemzetiségû település, Lakócsa mutatkozik be, ismertetve két-tannyelvû oktatását, valamint a horvát nemzetiségi tájházát. A két testvérmegye végül késõ délután a barcsi roma telepet látogatja meg.
2010.06.10. (17:20) Zöld bolygón élni
Zöld bolygón élni - ez sokmilliárd ember álma. Ám a harmadik évezredre az emberiség szisztematikusan tette tönkre egyetlen lakhelyét. Miként lehet a továbbiakban mégis létezni a Földön úgy, hogy egészségesen éljünk és az ... [+] 2010.06.10. (17:20) Civilek találkoztak Görgetegen
A barcsi és a nagyatádi kistérség 25 településének közel 500 civil szervezete találkozott a hétvégén Görgetegen, ahol negyedik éve gyûltek össze. Dormán Tamás, a szervezõ Kuntelepért Egyesület elnöke elmondta: egész napra jutott a programokból; a délelõtt ügyességi- és sportversenyekkel telt, melyek legjobbjait kupával és érmekkel díjazták a szervezõk. Ezután a mûvészeti és kulturális csoportok kapták a fõszerepet: közel 170 fellépõ szórakoztatta több mûfajban a civileket, a gyerekektõl a nyugdíjasokig.
2010.06.10. (17:20) Záróvizsga a szakmunkásoknál
Az érettségit adó középiskolák mellett a szakmunkásképzésben is folynak a záróvizsgák. Barcson a BNI Sz... [+] 2010.06.09. (17:14) Szent Iván-éji vigadalom
Szent Iván esti rendezvényt tartanak Somogytarnócán június 25-én. Szent Iván-nap, Keresztelõ Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos" Szent Jánosának és az õsi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordul... [+] 2010.06.09. (17:07) Városnapi programok
Néptáncosok vonulnak Barcs fõutcáján június 26-án. Mindez az idei Város Napi program része, melynek most is a Drávai kikötõ ad helyet. A 2010-es rendezvényen is átadják a városi kitüntetéseket az arra érdemeseknek, majd szórakoztató-kulturális mûsorok gondoskodnak a szabadidõ kellemes eltöltésérõl. Néptáncegyüttesek, kórusok, fúvósok lépnek színpadra, lesz vízi sport bemutató, és persze tûzijáték. Az est sztárvendége pedig idén Lola lesz.
2010.06.09. (17:07)
|