|
Hírkereső
Szentmisével kezdõdött a Szent István napi program Barcson
Idén is ünnepi szentmisével kezdõdött a Szent István napi program állami ünnepünkön, az államalapítás, Szent István király, valamint az új kenyér ünnepén, augusztus 20-án, Barcson. A mise után a hagyományok szerint megszentelték, majd Feigli Ferenc polgármester megszegte az új kenyeret. Ezt követõen a Szent István szobornál a városi ünnepség vette kezdetét, ahol Dr. Kõrösi Mária egyetemi docens mondott ünnepi köszöntõt. A Széchenyi Társaság elnökségi tagja történelmi visszatekintést adó beszédében államalapító Szent István... [+] 2010.08.20. (20:26) Nemzetközi néptáncgála Nagyatádon
Nemzetközi néptánc gála szórakoztatta az érdeklõdõket Nagyatádon, a Szent István napi programok keretében, augusztus 20-án. Az ünnep estéjén észt, litván és török néptánccsoportok adtak ízelítõk kultúrájukból, táncaikból, hagyományaikból. A tánccsoportok a helyi néptáncegyüttes meghívására érkezett a szomszédos városba.
2010.08.20. (20:26) Átadták a Virágos Barcsért díjakat
Tizenharmadik alkalommal adták át a Virágos Barcsért díjakat. A díjkiosztóra - a korábbi évek hagyományai szerint - ezúttal is augusztus 20-án, a Szent István napi városi ünnepséget követõen került sor. A díjakat Dr. Solti Pálné, a versenyt szervezõ Nõegylet elnöke adta át. Ebben az évben több elismerést is kiosztottak a szervezõk. Díjat kapott Tánczos József, Keszthelyi Lajos, Steiner András, Szabó Istvánné, Kõvári Imre, Bázing György, Czéh József és Szõke Tiborné. Közülük néhányan különdíjban is részesültek, a V... [+] 2010.08.20. (20:25) Tankönyárusítás az általános iskolákban
Hamarosan végetér a nyári szünet és újra iskolapadba ülnek a diákok. Az iskolákban a tanévnyitók elõtt, pedig megkezdõdnek a tankönyvárusítások. A BNI Arany János Általános Iskola augusztus 28-án várja a szülõket, akik 8 és 16 óra között vehetik meg a tankönyvcsomagokat, még a Deák Ferenc Általános Iskolában két nap augusztus 27-én 10 és 17 óra között valamint augusztus 28-án 8 és 12 óra között vásárolhatók meg a könyvek. Mindkét iskola vezetése azt kéri a szülõktõl, hogy a tankönyvtámogatás igénybevételére jogosu... [+] 2010.08.19. (20:32) Mozgásukba akadályozott tanulókat is fogad a kollégium
Szeptember elsején megkezdõdik a tanítás a barcsi Széchenyi Ferenc Gimnáziumban is. Az intézményben felújított kollégium várja majd a tanulókat. Itt tavasszal kezdõdtek a munkálatok, mely során jelentõs változás ugyan nem lesz, de kisebb szerkezeti átalakítás megvalósul az épületben. A felújítás során 2 szoba mozgáskorlátozottaknak kialakított vizesblokkot kap, így már a mozgásukban akadályozott diákokat is tudja fogadni a kollégium.
2010.08.19. (20:32) Jól haladnak a felújítási munkák
A híresztelések ellenére, lesz tanévkezdés a barcsi általános iskolákban szeptember elsején. Mindkét intézményben jelentõs felújítási munkálatok folynak, mely során új külsõ és belsõ nyílászárók kerültek az épületbe, elvégezték a külsõ hõszigetelést, mindkét iskola új, színes vakolatot kap kívülrõl, a Deák Ferenc Általános Iskolában pedig új fûtésrendszert vezetnek be, kicserélik a fûtõtesteket, a csöveket és a kazánházat.
2010.08.19. (20:31) Újabb TISPOL-ellenõrzés
Újabb TISPOL ellenõrzés lesz a megyében. A fokozott közúti közlekedési ellenõrzést augusztus 24 és 26-a között végzik a rendõrök Somogyban, így Barcson is. Az európai kampánynak megfelelõen az ellenõrzés kifejezetten a megengedett legnagyobb sebességet túllépõ jármûvek vezetõi felé irányul, ezért valamennyi sebességmérõ berendezés bevetésre kerül. Az autópálya alosztályok munkatársai az ellenõrzések során kiemelt figyelmet fordítanak az M7-es autópálya leállósávján történõ haladással, illetve megállással elkövetett ... [+] 2010.08.19. (20:31) Horvát rendõrök Baranyában
Együttmûködési megállapodás született a magyar és a horvát rendõri szervek között a 2010. évi idegenforgalmi szezonban történõ szakmai együttmûködésrõl. Mint arról már korábban tudtunk, megállapodott a horvát és a magyar rendõrség. Ennek keretében augusztus 16. és 31. között Baranya megyében két-két fõ horvát rendõr teljesít szolgálatot ismét, akik a magyar rendõrök feladatellátásához nyújtanak támogatást, különösen a horvát állampolgárságú turistákkal való kommunikáció és együttmûködés elõsegítése tekint... [+] 2010.08.19. (20:30) Boglári Szüreti Fesztivál
Szüreti felvonulás, borlovag avató, tûzijáték, a színpadokon pedig nagyon sok, változatos produkció szerepel a ma kezdõdött, idei Boglári Szüreti Fesztivál programjában. A népi hagyományokat õrzõ tánccsoportok mellett az ország sztárzenekarai, zenészei és népszerû személyiségei közül is sokan fellépnek. A humor sem marad távol, helyi tehetségek is bemutatkoznak. A rendezvényrõl Kovács Miklós, Balatonboglár polgármestere elmondta, minden évben a színvonal emelésére törekszenek, valamint a tisztaság és a rend fenntartására, ille... [+] 2010.08.19. (20:30) Kilencnapos vágányzár az IC-k vonalán
Vágányzár miatt vonatpótló buszok közlekednek hétfõtõl, augusztus 23-tól, augusztus 31-ig a Pécs-Budapest Intercity vonalán, amely miatt mintegy 45-50 perccel tovább tart az út a hivatalos menetidõnél ebben az idõszakban. Minderrõl Pécsett Baumgartner Péter, a MÁV-START Zrt. Személyszállítási Központ vezetõje, és Németh Tibor, a MÁV Zrt. forgalmi alosztályvezetõje számolt be sajtótájékoztatón. A Pécs-Budapest IC-k utasainak Simontornya és Dombóvár közt kell buszra ülniük, amely miatt a 350 forintos helyjegyet 140 forintra mérsék... [+] 2010.08.19. (20:29) 28 idõs embert fosztottak ki eddig a megyében
Jöttek leolvasni a vízórát - leggyakrabban ezzel csöngetnek be a nyugdíjasokhoz a tolvajok Somogyban. Egyre több egyedül élõ idõs ember lesz bûnözõk áldozata a megyében. Idén augusztusig 28 idõs embert fosztottak ki Somogyban a tolvajok. Ez hárommal több, mint tavaly ilyenkor. De sokkal többször próbálkozhatnak. A bûnözõk leggyakrabban szolgáltatókra, vagy az önkormányzatra hivatkoznak, hogy bejuthassanak a lakásba. A házaló kereskedõkkel is vigyázni kell. Mivel ezekben a lakásokban, ingatlanokban a csalók elõzetes terepszemlét nem tu... [+] 2010.08.19. (20:29) Kihirdette jelöltjeit a barcsi civil összefogás
Sajtótájékoztatón hirdették ki szerdán jelöltjeiket a barcsi civil összefogás tagjai az október 3-i helyközi választásokra. A polgármesteri tisztségért a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Központ igazgatója, jelenlegi képviselõ Szemere Márta indul, míg a választókörzetekben Németh Imre, Dr. Solti Pál, Horváth József, Balogh Zoltán, Kaviczki Károly, Szabadi József, Szemere Márta, és Bíró József a jelöltek.
2010.08.18. (16:48) Ünnepnapon is megnézhetjük a névjegyzéket
A hosszú hétvégén is nyitva tart a barcsi Polgármesteri Hivatal választási irodája, így péntektõl vasárnapig bárki betekinthet az önkormányzati hivatalokban közszemlére tett választói névjegyzékekbe. Mindhárom nap reggel 8 és 16 óra között tart nyitva az önkormányzat ügyfélszolgálata. A törvény szerint szerdától 5 napra kell közzétenni a választásra jogosultak névjegyzékét a hivatalokban. Ezen idõszak alatt lehet a névjegyzékbõl való kihagyás, illetõleg törlés vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt kifogást benyújtani
2010.08.18. (16:48) Lemondott a Fejlesztési Tanács élérõl Feigli Ferenc
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács szerdai ülésén Feigli Ferenc elnök lemondott tisztségérõl. A Tanács új elnökének Szekó Józsefet, a Nemzeti Gazdasági Minisztérium foglalkoztatás ügyért felelõs miniszteri képviselõjét választotta meg. A társelnöki pozíciókba Schmidt Jenõ NGM gazdaságpolitikai miniszteri képviselõjét, valamint Ribányi József Nemzeti Erõforrás Minisztérium oktatásért felelõs miniszteri képviselõjét szavazta meg. Ezt követõen a megválasztott elnök visszahívta Márton György ügyvezetõ igazgat... [+] 2010.08.18. (16:48) Égett a terasz a Szociális Központban
Felgyulladt az egyik terasz egy része a barcsi Szociális Központban. Az egyik lakó grillezett a kis udvarán, majd miután bepakolt a konyhába és a parazsat kisöpörte a sütõbõl, betette azt a teraszra. Amíg békésen ebédelt, közben a magas hõfok miatt a grillsütõ felgyulladt, ami elolvasztotta a redõnyt, néhány nejlon fóliát és megperzselte az idõs hölgy egyik szekrényének oldalát is. A tüzet más lakók vették észre, akik értesítették a mûszakvezetõ nõvért, aki azonnal áramtalanított és hívta a tûzoltókat. Varga Ilona igazgató ... [+] 2010.08.18. (16:48)
|






 |
| |