|
Hírkereső
Soron kívüli testületi ülés szerdán
Soron kívüli ülést tart Barcs város önkormányzatának képviselőtestülete szeptember 8án, szerdán. Az ülésen két - pályázatokhoz kapcsolódó - napirendi pontot tárgyalnak a képviselők, az egyik a város belterületi vízrendezés című pályázat támogató döntésének és új forrástáblájának elfogadásáról, A másik pedig a Magyarország - Horvátország Határon átnyúló együttműködési porgram keretében, az Emberek közötti tevékenységek című pályázat beadásáról szól.
2010.09.06. (18:42) Három önkormányzati bizottság ülésezett hétfőn
Három önkormányzati bizottság ülésezett hétfőn. Az egészségügyi és szociálpolitikai bizottság , az ügyrendi, igazgatási és jogi bizottság, valamint a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága egyebek mellett az építési rendelet módosításáról, valamint pályázatok benyújtásáról fogalmazta meg álláspontját a következő testületi üléshez kapcsolódóan.
2010.09.06. (18:40) Megsemmisítették a fel nem használt ajánlószelvényeket
A választási törvény értelmében az októberi önkormányzati választásra összegyűjtött, de a választási bizottságnak át nem adott ajánlószelvényeket hétfőn 16 óráig meg kellett megsemmisíteniük a ajánlószelvényeket gyűjtő szervezeteknek az egész országban, így Barcson is. A megsemmisítésről szóló jegyzőkönyveknek tartalmazniuk kell a darabszámot is.
2010.09.06. (18:38) Magyar Termék Nagydíjas lett a Fonyódi Ásványvíz Kft.
Magyar Termék Nagydíjat kapott a minap a parlamentben a Fonyódi Ásványvíz Kft. A 37 nagydíjas között egyetlen Somogy megyeiként a cég egyik üdítőital termékcsaládja érdemelte ki az elismerést. Az ünnepélyes eredményhirdetést a magyar gazdaság ünnepeként értékelték a jelenlévők.
2010.09.06. (12:14) Évente 100 kilónyi gyümölcs terem a világ valószínűleg legöregebb szőlőtőkéjén
A hivatalos Guinness-rekord szerint Mariborban van a legidősebb, 350 éves szőlőtőke. A pécsi azonban még a törökök idejéből származik, valamikor az 1550-as évek második felében ültethették. Erről feljegyzések is vannak. A világhírű tőke most magánkézben van, a belváros egyik kis udvarában, elrejtve gondozzák.
Csaknem 450 éves a hatalmas szőlőtőke. Évről évre csaknem 100 kilogramm termést hoz. Későn érik, még a karácsonyi asztalra is jut belőle. Szemei annyira húsosak é... [+] 2010.09.06. (12:13) Televíziós képújság - interneten
Már az interneten is olvashatók a barcsi képújság hírei. A szerkesztőség legújabb fejlesztésének a hirdetők örülnek a legjobban, de a jelenlegi kábelszolgáltatótól elpártoltak is, hisz most újra elérhető számukra is ez a portál.
A böngészőknek elég csak a képújság egyik hírére húzni az egeret és már kinagyított formában olvashatják a barcsi aprókat.
2010.09.06. (12:13) MISINA Barcson
Barcson is élvezhető lesz egy estére a pécsi Misina Táncegyüttes műsora. A fellépők azonban nem jönnek Barcsra, csak a kész produkció. A HÍD TV a helyi művészeti csoportok bemutatkozását követően, most a régió jeles szereplőit is közelebb viszi a nézőkhöz.
A Publikum című kulturális műsor a héten is a szokott időben jelentkezik, vagyis csütörtökön este, ¾ 7-től.
2010.09.06. (12:13) Alattomos gyilkos a borospincékben
A mustgázmérgezések veszélyeire figyelmeztetett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a borkészítési szezonban. Dobson Tibor szóvivő elmondta, hogy a régi, bevált módszerrel megelőzhetők a tragédiák, egy égő gyertyát magunk előtt tartva kell lemenni a pincékbe. Ha a láng elalszik, a helyiséget azonnal el kell hagyni. A folyamatos figyelmeztetések ellenére évente mintegy félszázszor riasztják a tűzoltókat mustgáz-mérgezéshez, és csaknem húsz esetben okoz halált a pincék l... [+] 2010.09.06. (12:13) Hamarosan zár a Dráva szabad strand
Az Aqua rádió Közbeszéd című műsorában hangzott el a hétvégén, hogy hamarosan zár a barcsi drávai fürdő. A szabad strand területe még látogatható, hisz a kiszolgáló közösségi épület és a játék, pihenés, vagy társasági összejövetelt biztosító helyek is várják még a partra érkezőket.
A városgazdálkodási igazgató, Ungvári Zoltán elmondta, hogy elégedett a fürdőzők rendtartásával, hisz az idei nyáron már sokkal kevesebb probléma volt, mint az előzőekben.
... [+] 2010.09.06. (12:12) Egyre több látogató honlapunkon
Megújult szerkesztőségünk honlapja. A Barcsmédia, nem csak színvilágában, de struktúrájában és tartalmában is változott. A képújság mellett már láthatók a Barcsi Hírek, és a hírmagazinok is. Sőt! Csütörtöki réteg műsoraink is elérhetők már a neten. Most a sláger a nézettség alapján, a leköszönő polgármester utolsó stúdió beszélgetése. Feigli Ferenc az elmúlt 23 év nehézségeiről, az embert formáló munka és helyzetek soráról ugyan olyan őszinteséggel beszél, mint p... [+] 2010.09.06. (12:12) Leadták ajánlószelvényeiket a barcsi jelöltek
Pénteken délután négykor lejárt az ajánlószelvények leadásának határideje. A barcsiak három polgármester-jelölt közül választhatnak októberben. A Fidesz és a „Civil Összefogás Barcsért" Egyesület jelöltje mellett egy független jelölt is leadta az ajánlásokat a polgármester-jelöléshez. Az egyes, kettes, hármas és hetes választókerületben négy, míg a négyes, ötös és hatos választókerületben három jelölt adta le a megfelelő számú ajánlószelvényeit a Helyi Vála... [+] 2010.09.04. (17:37) Kisebbségi jelöltek Barcson is
Több mint 15 ezer kisebbségi jelöltet jelentettek be a jelölőszervezetek az október 3-i települési kisebbségi választásra - derül ki az Országos Választási Iroda adataiból. A kisebbségi jelöltek bejelentésére péntek 16 óráig volt lehetőségük a jelölőszervezeteknek. A legtöbb, mintegy 10 ezernyi jelöltet a cigány kisebbségi választásra állították, a második legtöbb jelöltet, közel 2 és félezret pedig a német kisebbségére. A kisebbségi választásra a jelölteknek nem kellett ... [+] 2010.09.04. (17:37) Új pályázat a barcsi hotelre
Új pályázatot adna be a beruházó a barcsi hotel megépítésére. A négy csillagos Hotel Laguna Dráva megépítése a hitelfelvétel miatt csúszott meg. Mint ismeretes: a hatmilliárdos beruházás közel 200 szobával, gőzbarlanggal és üzletekkel biztosítaná a wellnesselni vágyó turisták szükségleteinek kielégítését. A tervek szerint a szálloda alapterülete húszezer négyzetméter feletti, és a lakrészek hetven százaléka tengerparti miliőbe kerül majd, az erkéllyel együtt.
2010.09.04. (17:36) Eredményes volt az APEH nyári akciója
Az APEH 366 adóellenőre a „Nyári akció" négy hete alatt az ország valamennyi régiójában mintegy 500 településen folytatott vizsgálatokat, ahol az értékesítés megfelelő bizonylatolását és az adóköteles tevékenységek engedélyeit ellenőrizték, illetve törekedtek a fekete foglalkoztatás feltárására, valamint a pénztárgépek és az árubeszerzések bizonylatainak ellenőrzésére. Barlai Krisztina az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferense a szerkesztő... [+] 2010.09.04. (17:36) 2010. szeptember 12-én ismét Magyar Dal Napja!
Az álom valóra vált. Mert a Szigeten megrendezett Magyar Dal Napja 2008-ban az első volt egy végtelenre tervezett sorban. Presser Gábor már akkor is úgy gondolta, milyen jó lenne mindezt minden évben, sokféle zenei gondolat, sokféle műfaj mentén, sok magyar előadó közreműködésével megismételni. Mert a magyar dalkincs csodálatosan gazdag, megérdemli, hogy legyen egyetlen nap az évben, amik... [+] 2010.09.03. (19:24)
|






 |
| |