|
Gazdag program a Pécsi Tavaszi Fesztiválon
Világsztárok várják a pécsieket és a városba látogatókat március idusa és április 12. között.
Világsztárok mellett igazán kuriózumnak számít Rost Andrea fellépése is, aki õsbemutatónak számító koncertjével, amelynek keretében a kárpát-medencei magyar, cigány és zsidó népzene világába kalauzolja el a hallgatóságot. Mint Laknerné Brückler Andrea, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója elmondta, az immár tizenkettedik alkalommal sorra kerülõ rendezvénysorozat egy néhány napos kínálatból nõtte ki magát. Kitért arra is, fõ törekvésük volt az elsõ pillanattól a multikulturális megteremtése, a mûvészeti ágak széles skálájának felvonultatása a komolyzenétõl, a jazz-en át, a kortárs és hagyományos táncprodukciókon keresztül egészen Európa és hazánk tradicionális mûvészeti értékeinek bemutatásáig, e mellett fontosnak tartották azt is, hogy lehetõséget nyújtsanak a kísérletezõ, új kifejezési formákat keresõ mûvészeti csoportoknak, alkotóknak.

Szóljon hozzá!
Szerkesztőségünk kíváncsi az Ön véleményére – üzenete nem publikus.
|





|
|
|

 |
| |